A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 6., kedd

Appearance and Reality - kisfilm

Több, mint 350 ezren nézték meg rövid idő alatt azt a kisfilmet, ami Budapesten játszódik. Elena Rogova és Zsenya Pavlenko rajzfilmje az emberi érzésekről szól.


2014. április 28., hétfő

Vivian Maier kiállítás a Mai Manó Házban

Vivian Maier premier a Mai Manó Házban Az öt évvel ezelőtt, 2009. április 21-én elhunyt Maierről tavaly egy dokumentumfilm készült, melyet a Torontóban, New Yorkban, Rio de Janeiroban és a berlini filmfesztiválon is bemutattak. Az évforduló alkalmából a magyarhangya és az idén 120 éves Mai Manó Ház szervezésében – a 2014. március 28-i világpremier után pár héttel – a közel másfél órás dokumentumfilmet eredeti nyelven, magyar felirattal május elején többször is levetítik a Napfényműteremben.



A tervezett időpontok:
május 6, kedd 18.00;
május 10, szombat 16.00 és 18.30;
május 11, vasárnap 18.30

bővebben...

2014. március 28., péntek

18 díjnyertes kép a 2013-as év magyar sajtófotóiból

Új helyszínen, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban lesz látható a magyar fotóriporteri szakma legnagyobb seregszemléje. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harminckettedik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 310 fotográfus 9583 képpel pályázott.


A holnaptól látogatható kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a magyar fotóriporterek lenyűgöző és izgalmas világába, illetve a képek segítségével felidézheti a 2013-as év legemlékezetesebb pillanatait is.

tovább...

2014. március 23., vasárnap

Auto Motor Tuning Show 2014

A hétvégén zajlik a budapesti Hungexpo területén az AMTS 2014 - Autó Motor Tuning Show - ami a korábbi Motor kiállítás és Tuning Show összefonódásaként jött létre. Ma már 5 pavilonban 11 ország több, mint 1000 járművét nézhetjük meg.



2014. március 15., szombat

Márton és Lányai pálinkák és a csoki

A legédesebb kombinációt alkotta meg prémium bonbon és pálinka párosításával az ország egyik legjobb pálinka- és csokoládékészítője. A Lady Lavender kézműves bonbonokba Márton és Lányai pálinkák kerültek, amelyeket a VinCe Budapest fesztiválon kóstolhatott meg az ínyenc közönség.

2014. március 14., péntek

Baranyai Levente kiállítása a Nemzetiben

Interkontinentális káprázat a Hotel Nemzetiben

Madártávlatból készített fotókat idéz a Hotel Nemzeti Budapest legfrissebb tárlata, amelynek keretében a nemzetközileg is elismert festőművész, Baranyai Levente Interkontinentális káprázat című kiállítása díszíti a Budapest művészeti szellemiségét támogató szálloda falait.


2014. március 12., szerda

A mexikói bőrönd (Capa, Chim, Taro)

Megérkezett Párizsba Robert Capa "mexikói bőröndje": a világhírű riporternek az 1936-39-es spanyol polgárháborúban készített megrázó fotóiból rendezett kiállítás a Zsidó Történelem és Művészet Múzeumában (MAHJ) nyílt meg.



A "bőrönd" valójában három kis dobozt tartalmaz, összesen 4500 negatívval. A felvételeket Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre Ernő), a magyar származású világjáró haditudósító, valamint élettársa, a német Gerda Taro és a lengyel Chim (David Seymour) készítette


tovább: Mai Manó blog

2014. március 8., szombat

Magyar tervezte a legjobb okosórát

Balogh ezzel szemben olyan tervező, aki egy szép, de hagyományos, óraszerű dizájnnal állt elő, egy órával, ami történetesen okos. Az óra persze még csak koncepcióként létezik, és egy valós modellre épít. A Triwa gyártó Havana típusú órájáról van szó, Balogh a cég engedélyével használta fel a terméket az ötletéhez: "Az én elképzelésem szerint a felhasználói felület nem kap saját stílust, hanem az órához igazodik." A lényeg az, hogy az óra számlapja alakul át akkor, ha az órához csatlakoztatott telefonnak valami mondanivalója van a számunkra, vagy ha valami olyan alkalmazást használnánk, amiben az óra segíteni tud. Ha ilyen épp nincs, az óra megmarad órának.


tovább...

2014. február 21., péntek

Olyat csinált Budapesten a Google, amilyet Európában is alig

Ha meghallom a tudásbázis vagy oktatóközpont szavakat, egyből elszalad a fókusz és az agyam lebegő állapotba kerül: értem a kifejezéseket, de nem tudom, vagy nem vagyok hajlandó értelmezi őket. A percepció kioltja saját magát.

Szóval hagyjuk a hivatalos szöveget és közelítsük meg másként: a Google egy szupermenő központot hozott létre Budapesten, ahol remek, ingyenes képzéseken biztosíthatod majd be magad a következő évtizedekre.


bővebben...